Évezredes legenda

Stoker vámpírhistóriája a félelmetes lényekben való hit gazdag és kiterjedt hagyományára épül, amelynek gyökerei egészen az ókori egyiptomi és görög irodalomig nyúlnak vissza. Minthogy sok haldokló vérveszteség miatt gyöngül el, az egyszerű emberek bizonyára azt hitték, hogy a vérivás helyreállítja az erőt, sőt, az élők vére életre keltheti a holtakat.
A Drakula regény legtöbbet azonban a mélyen gyökerező román paraszti néphitből merített. Az ottani uralkodó vallás, (az ortodox görögkeleti kereszténység) tanítása szerint, aki a kiközösítés átkától sújtva hal meg, az visszajáró halott, “moroi" lesz mindaddig, amíg az egyház föl nem oldozza az átok alól.
A helyi babonák ismerik emellett a “strigoi" nevű démoni madarakat, amelyek csak éjjel röpülnek, emberi húsra és vérre éhesen. A néphit úgy tartotta, hogy a pestist is vámpírok okozzák.
A román legendák szerint bizonyos embereknek (például a törvénytelen vagy meg nem keresztelt gyermekeknek, vagy a hetedik fiúk hetedik fiainak) végzete, hogy vámpírrá legyenek. A vámpírnak hatalmában áll, hogy állattá (legtöbbször denevérré vagy farkassá) változzék.
Némelyik faluban a vámpírság gyanújába keveredik az, aki visszautasítja, hogy fokhagymát egyen. Tulajdonképpen a vérivók éjszakai támadását a ház lakói úgy kerülhetik el a legbiztosabban, ha fokhagymával bedörzsölnek minden ajtót és ablakot.
Stoker a londoni British Museumban folytatott intenzív kutatásai és a magyar tudós, Vámbéry Árminnal folytatott beszélgetései révén ismerte meg e hiedelmeket. De hatással volt rá a Hasfelmetsző Jack-féle megoldatlan gyilkosságsorozat is, valamint barátsága az irodalmár és felfedező Richard Burtonnel, aki többek között tizenegy hindu vámpírtörténetet lefordított.